Tagtársunktól, a legújabb, a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság által is támogatott kiadványról:
Szalóki Dezső és Szél Győző: Hólyaghúzófélék
Bogarak Magyarországon
Terepi kalauz 2.
Különös és változatos a hólyaghúzó bogarak (Meloidae) világa. Vannak köztük egyszínű fémzöld és acélkék színűek, de narancssárga-fekete mintázatot mutató tarka fajok is. A hazai képviselőik közül talán a legkülönösebb a fekete testű és piros fejű hollóbogár (Epicauta rufidorsum). Aki alaposabban elmélyed a tanulmányozásukba, könnyen rabul ejthetik e meghökkentő életmódot folytató, amúgy pedig igen mérgező testváladékot tartalmazó bogarak. A fajok testméretük és nappali aktivitásuk folytán feltűnőek és gyakran kerülnek a kirándulók szeme elé, leginkább talán a tavasszal a földutakon mászkáló nünükék, azok közül
is a hatalmas potrohú, petével teli nőstények. Nem kevésbé feltűnőek, bár átlagosan kisebbek a legrekkenőbb hőségben mutatkozó, zöld-kékeszöld torzcsápúbogarak (Cerocoma-fajok) valamint a sárga-fekete mintázatú, illetve vöröses alapszínű tulajdonképpeni hólyaghúzók (Hycleus-, Mylabris- és Lydus-fajok).
A nagytestű futrinkák (Carabus-fajok) után az idén márciusban megjelent a Terepi kalauzcímű sorozat 2. tagja, amely éppen ezt a különös csoportot mutatja be. Jelen füzet – az előzőhöz hasonlóan – átfogó jellegű, vagyis a hazánkban előforduló 42 faj kivétel nélkül megtalálható benne. Ebben a tekintetben egyedülálló, hiszen a Magyarország Állatvilága sorozat Kaszab Zoltán által írt patinás és máig érvényes kötetében is csak 41 fajról történik említés, mivel a feketenyakú élősdibogár (Stenoria analis) magyarországi előfordulása csak
az utóbbi években vált ismertté. A Móczár László által szerkesztett Állathatározó harmadik,1984-ben megjelent kiadásában Kaszab Zoltán 26 fajt vett fel ebbe a fejezetbe. Az utóbbi kétmű fekete-fehér ábrák segítségével jellemzi a fajokat, míg a terepi kalauzban Pál János színes akvarelljei láthatók, melyeket a több mint öt évtizednyi rutinnal rendelkező grafikusművész múzeumi példányok alapján készített el. Ha a vonatkozó irodalmat a teljesség igényével tekintjük át, nem hagyható figyelmen kívül a Csehországban kiadott Folia Heyrovskyana sorozat 6. tagjaként, 2007-ben megjelent „Meloidae” című mű, amelyben mind a 42 faj megtalálható jó minőségű színes fotók formájában.
A Terepi kalauz 2. számában a bogárcsalád általános jellemzésén kívül minden fajhoz részletes elterjedési ponttérkép is készült, amelyek az ismert hazai lelőhelyadatok zömét tartalmazzák. Az adatok fő forrását az első szerző múzeumi anyagokat meghatározó munkássága mellett, a magyarországi nemzeti parkokat bemutató kötetek és más publikációk képezik. Az elterjedési térképek mellett a rajzási idő (időszak) is szerepel, ami a hólyaghúzók esetében igen fontos információ, hiszen vannak köztük kizárólag kora tavasszal vagy a nyár derekán rajzók, illetve őszi aktivitású fajok is. A szerzők az elterjedés és élőhely jellemzését,
illetve a faj külső bélyegeinek rövid leírását is mindenhol megadták. Szinte garantálható, hogy a habitusábrákkal való összevetés, a rövid jellemzés és egyéb adatok figyelembevételével bárki könnyűszerrel meghatározhatja a terepen eléje kerülő hólyaghúzó bogarat. Bízunk benne, hogy most megjelent kötetünkkel örömet szerzünk a rovarok iránt érdeklődő és a természetben nyitott szemmel járóknak. Munkánkat a középiskolásoknak és az állattant tanuló felsőiskolásoknak éppúgy ajánljuk, mint bárkinek, aki a kirándulás és a túrázás mellett jártasságra akar szert tenni a rovarvilág rejtelmeiben.
A kiadvány itt rendelhető meg.