Nagyon szerencsésnek és megtisztelve éreztem magam, amikor Dr. Kovács Tibortól meghívást kaptam a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság éves szakmai felmérésének fotókkal való dokumentálására.
Lelkes természetjáróként és amatőr természetfotósként örömmel tettem eleget a feladatnak, arról nem is beszélve, hogy hazánk kiváló, egy-egy fajcsoportra specializálódott szakembereinek a munkájába is bepillantást nyerhettem.
Kellemes társaságban utazva szinte repült az idő. Éppen csak elindultunk Budapestről, máris Szögligetre értünk. Szállásadónk a jól felszerelt, hűs Szalamandra Ház volt. Szobáinkat gyorsan elfoglaltuk, és máris belekezdtünk az aznap egyik legfontosabb feladatába: vaddisznót és őzet hozott nekünk a nemzeti park dolgozója, amelyekből elő kellett készítenünk a bográcsos vacsorát. Nem került volna finom, meleg vacsora az asztalunkra, ha Vági Balázs főszakács nincs jelen, ha Patkó Laci nem aprítja rendületlenül a fát, és Sándor Anna henteseket megszégyenítően nem csontoz ki 30 kilónyi vadhúst.
Eközben Tibor fogadta az érkezőket, akik a regisztráció után megkapták a térképeket a felmérendő területekről. Megindító volt azt látni, hogy a kutatók a megérkezésük után azonnal átöltöztek terepi ruhájukba és a hőségre való tekintet nélkül máris munkához láttak. Munkájuk a hobbijuk is, olyan szenvedéllyel végezték. Számomra nagy meglepetést jelentett, hogy láthattam Dr. Varga Zoltánt, akinek az Állatismeret című könyvét rendszeresen és nagy haszonnal lapozzuk a középiskolásokkal, akiknek ez a mű jelenti a legfontosabb érettségi segédanyagot.
A környező területek egészen változatos élőhelyek mozaikjaiból állnak, ahol a tiszta vizű patakban kövi rákot, foltos szalamandrát, bolharákot találtunk. Vadul védelmezték területüket a kisasszony szitakötők, frissítő fürdőt vettek a barázdabillegetők, a lombok sűrűjében pedig hegyi billegető hirdette revirjét. Felhagyott kőfejtőn álló erdőből fekete gólya szállt alacsonyan, jó lehetőséget biztosítva a fotózáshoz.
Egy cipősdoboz érkezett a Szalamandra Házba, amiből csipogó hangok szűrődtek ki. Kíváncsian vártuk, hogy a doboz fedelét felnyissák. Füsti fecske fiókák tátogatták csőrüket. Megtudtuk, hogy a fészkük leesett, amit egy hölgy jelentette a nemzeti park igazgatóságnak, akik azonnal a helyszínre siettek, hogy megmentsék a szerencsétlenül járt fiókákat.
Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa izgalmas megfigyeléseiről mesélt, majd beavatott minket is a szürkületi „nyomolvasás” rejtelmeibe: a fekete rigók és a vörösbegyek különböző helyzetekben használt, riasztó jelzésiből folyamatosan olvasta és közvetítette felénk, hogy éppen hol van a bagoly. Elgondolkodtam, hogy vajon hány ezer órát kell a természetben eltölteni, hogy ilyen tudásra tehessen valaki szert.
Már pislákoltak a szentjánosbogarak, amikor a herpetológusokkal éjszakai „vadászatra” indultunk. Fejlámpával és egy hosszú nyelű hálóval vágtunk neki a sötét erdei útnak. Eleinte csak elütött varangyokkal, erdei békákkal találkoztunk, majd fordult a kocka. Egy pocsolyában szívpupillájú unkák figyeltek feszülten egy éjszakai lepkét. Egy egészen szemrevaló, nőstény barna varangy döcögött az úttesten. Az erdő felé tereltük, természetesen nem úszta meg portréfotó készítése nélkül. A szlovák határt megcsodáltuk a koromfekete éjszakában, majd visszafordultunk.
A messzeségből fény derengett. Elérkeztünk a lepkeszakértőkhöz. Aggregátorról kapta az áramot az erős fényű lámpa, ami százával csalta csapdába, egy kifeszített vászonlepedőre az éjszakai szendereket, cincéreket, molylepkéket, araszolókat. Itt azonnal kézzelfogható, és látványos volt a biodiverzitás.
Szombat volt a kutató-gyűjtőmunka fő napja, ekkor a legtöbben már kora reggel kimentek a terepre, és csak késő délután vagy este tértek vissza a szállásra. Izgatottan vártam, hogy a kisemlős kutatók munkáját is megnézhessem, mert ilyen eseményen korábban nem vettem részt. Amíg a helyszínre nem értünk, a terepjáró ablakát lehúzva kattintgattam, így sikerült tövisszúró gébicset, hollókat vagy a lenyugvó nap sugaraiban fürdő fákat fotózni. Patkó László és Katona Krisztián 50 csapdát ellenőrzött, amiket nem is volt könnyű megtalálni a derékig érő fűben. A pockok és egerek befogására friss alma és szotyi darabokat helyeztek a csapdákba, amiket másnap kora reggel újra ellenőrizniük kellett, különben a gyors anyagcseréjű állatok hamar elpusztulhattak volna.
Ezután az éjszaka fő eseménye Kováts Dávid által vezetett denevérfogás volt. Az ultrahang kibocsátó készülék és a madarászhálónál is finomabb, hajszálvékonyságú háló együttes alkalmazásával jó eséllyel kerülnek kézre denevérek. Érdemes kesztyűt viselni, mert a denevérek a pici, tűhegyes fogaikkal komoly sérülést tudnak okozni a szakemberen.
A szakmai feladatok ellátásán kívül kötetlen beszélgetésekre, vidám társasági életre is lehetőség nyílott. Szinte világosodott, mire nyugovóra tértünk. Vasárnap kora délután maradtunk még néhányan, Péntek Attila Lászlóval megnéztünk egy közeli forrást és szurdokerdőt, ahol rögzítettünk néhány gyepi béka, erdei béka és foltos szalamandra GPS-koordinátát.
Az ország különböző pontjairól érkezett botanikusok, gombaszakértők, lepkegyűjtők, rovarászok, limnológusok, herpetológusok, madarászok, vízi makrogerinctelen-kutatók, nemzeti park munkatársak, önkéntesek, és talán még a helyi személyzet szíve is egy közös célért dobogott: minél több ismeretet szerezni Derenk és környéke élővilágáról. A célkitűzés eredményesen zárult, mert a várakozásoknak megfelelően, a szakemberek számos megfigyelési adattal igazolták a biológiai sokféleség meglétét a területen.
A Biodiverzitás Napok végére mintegy 600 fotót vittem haza a memóriakártyán, amelyekből sikerült egy olyan válogatást összeállítani, amellyel remélem, valamelyest sikerült visszaadnom az események hangulatát és az élővilág gazdagságát. Köszönettel tartozom mindenkinek, mert a sok információt, amit kaptam, a pedagógusi munkámban kamatoztathatom.