A biológiai sokféleség megismerése nemcsak a fajok listázásából áll, hanem nagy jelentősége van az egyes csoportok közötti hasonlóságok és különbségek, végső soron a rokonság és a leszármazás felderítésének is.
Jelentősen megnehezíti a rendszertannal foglalkozó kutatók dolgát, hogy számos esetben egyes csoportok egészen speciális életmódhoz alkalmazkodtak. Kifejezetten igaz ez a parazita életmódot folytató élőlényekre, melyek szervezete sokszor drasztikus leegyszerűsödésen megy keresztül. Ilyen esetekben a leszármazási viszonyok feltérképezése igencsak nehéz, de a mind komplexebb molekuláris módszerek segítségével nem lehetetlen.
Különös parazita csoportokra számtalan példát találunk az állatvilágban (de a növények, gombák között is). Az orrjáratokban élő féregatkákról (Pentastomida) nem olyan régóta ismeretes, hogy a kandicsrákok rokonai. A legyezőszárnyúak (Strepsiptera) lárvája, nősténye hártyásszárnyú rovarok potrohán lévő kidudorodásként létezik, különös, apró hím imágójuk pedig semmiféle más rovarra nem hasonlít – e rovarrend valószínűleg a bogarakkal ápol leszármazási kapcsolatot. Az élősdi kacslábú rákok (Rhizocephala) tízlábú rokonaik testében lévő csőhálózatként léteznek, ahonnan csak zsákszerű ivarszerveik törnek elő – azonban lárvális fejlődésük elárulja hovatartozásukat. Akad azonban egy csoport, amely a parazita lét során annyira leegyszerűsödött, hogy hosszú ideig nem is gondolták őket az állatvilág részének.
Myxobolus cerebralis aktinospórája. Forrás: Wikimedia Commons
A nyálkaspórásokat (Myxozoa), e halakat és gerincteleneket megbetegítő élősdieket korábban egysejtűnek tartották. Fejlődésük rendkívül bonyolult, terjesztőképleteiket az egysejtűeknél szokásos terminológiával spórának nevezik, annak ellenére, hogy ezek többsejtűek, néhány sejtből állnak. A vízben hosszú nyúlványaival lebegő aktinospóra két olyan sejtet is tartalmaz, amelyek nagy hasonlóságot mutatnak a csalánozók csalánsejtjeivel. Ezek csalántokja a gazdához érve tüzel és ragadós fonalat bocsát ki, ami a rögzítést biztosítja. Ez alapján korábban is feltételezték, hogy a nyálkaspórások erősen leegyszerűsödött csalánozók lehetnek, hiszen a csalánsejtek kizárólag erre az állattörzsre jellemzőek.
Balra: A Kudoa iwatai spórái. Átmérőjük mindössze 10 mikron.
Fotó: A. Diamant
Jobbra: Fülesmedúza (Aurelia aurita), egy jellegzetes csalánozó.
A harang átmérője körülbelül 25 cm. Fotó: P. Cartwright
Most egy nemzetközi kutatócsoport molekuláris módszereken alapuló tanulmánya megerősítette, hogy valóban így van. Két, egymással távoli rokonságban álló nyálkaspórás génállományát és transzkriptomját (átírt RNS-einek összességét) egy parazita életmódú, de felismerhetően a csalánozók közé tartozó fajéval vetették össze. A nyálkaspórások a parazita csalánozó testvércsoportjának bizonyultak. Ami még ennél is érdekesebb, nem csupán a testfelépítésük redukálódott jelentősen, hanem a génállományuk is. Genomjuk az állatvilágban ismert egyik legkisebb, a tipikus csalánozók 300 millió bázispárjával szemben csupán 20 millió bázispárból áll. Az egyedfejlődésért, a sejtek differenciálódásáért, a sejtek közötti kommunikációért felelős gének eltűntek belőlük, vagy nem fejeződnek ki (nem mutathatók ki a transzkriptomból). Hiányoznak belőlük a testszerveződésért felelős HOX-gének, amelyek egyébként minden állatcsoportban megvannak, és a testszerveződésbeli különbségek ellenére hasonlóan is működnek.
Az amerikai tudományos akadémia neves folyóiratában (PNAS) megjelent kutatás, azon túl, hogy hozzájárul az élővilágbeli változatosság jobb megismeréséhez, gazdaságilag is fontos lehet, hiszen a nyálkaspórások közül több faj nagyüzemben tenyésztett étkezési halak, például a lazac és a pisztráng élősködője.
Rövid hír a kutatásról: http://phys.org/news/2015-11-sequence-genomes-parasite-micro-jellyfish.html
Az új tanulmány linkje: http://www.pnas.org/content/early/2015/11/13/1511468112