Egyesületünk tavaly indított felmérése, az unkahibridizációs-zónák feltárása idén is folytatódott. Szlovákiai kiszállásunkat gyanús tüsszentések, kulturális programok, finom kolbászok, csodás tájak, és bíztató eredmények kísérték. Személyes beszámoló a terepmunka egyik részvevőjétől.
A MBKT elnöke, dr. Kovács Tibor kezdeményezésére 2015. augusztus 13-16. között felmérés indult annak kiderítésére, hogy a síkvidéken jellemző vöröshasú unka és a hegyvidéki sárgahasú unka élőhelyeinek átfedési területén találunk-e síkvidéki sárgahasú unkákat. Mivel a hibridizációs zónák felmérése a Börzsönyben a korábbi években lezajlott, a vizsgálatokat célszerű volt északi irányba kiterjeszteni. Ebből a megfontolásból Szlovákia egészen északi, hegyvidéki régiójából indult a felmérés. A Magas-Tátra környezetében fekvő, síkvidéki helyzetű vizes élőhelyek és a Korponai-fennsík közötti terület lett elsődlegesen kijelölve a felmérésre. A program alapötletét az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának korábban lezajlott börzsönyi adatgyűjtése adta.
Fontosabb unkalelőhelyek Google-térképen
Heten keltünk útra sátrakkal, háti- és hálózsákokkal, békafogó hálókkal és gumicsizmákkal, mellcsizmákkal. Mivel kempingünk egy víztározó tó partján feküdt, elmaradhatatlan kellékként került a csomagtartóba a fürdőruha, amit néhányan útközben szereztünk be.
A kánikulai utazást egy pihentető kitérővel szakítottuk félbe a fenyves régióban fekvő bányászfaluban, Špania Dolinában. Magunkba szívtuk a friss, hegyi levegőt, majd meg sem álltunk Liptószentmiklósig. A kempingben felállítottuk sátrainkat, majd rögtön megmártóztunk a Mara-tó kellemesen hűvös vizében. A távolba tekintve, a Magas-Tátra festői szépségű vonulataiban gyönyörködhettünk.
Gyönyörködtető szlovák tájak
A fürdőzés után szólított bennünket a kötelességtudat, így megkezdtük a terepi munkát. Tibor előzetesen a térképén bejelölt kisebb tavakat, mint potenciális unkalelőhelyeket.
Az első sikerélményünk Bobrovecben, 630 méter tengerszintfeletti magasságon, egy erdei keréknyomnál várt ránk, ahol a számtalan fiatal barna varangyon kívül 5 sárgahasú unkát is találtunk. A vizsgálatsorozat részét képezte az élőhelyek GPS koordinátáinak felvétele, az unkák testhosszának, testtömegének lemérése, a hasi és háti oldal fényképpel való dokumentálása, az ivar, ujjszín megállapítása és mindezek terepi naplóban való rögzítése.
Terepi vizsgálatok
Miközben a Magas-Tátra 1100 méteren lévő kilátópontjához igyekeztünk, az autóból csodálhattuk meg a hegyek mögött nyugovóra térő napkorongot; végül a nem sok vendéget marasztaló „szlovák üvegtigrisben” zártuk az első napot.
Visszatekintve, a második nap bizonyult a legeredményesebbnek, mert 28 unkát sikerült különböző helyszínekről, a vizsgálatok idejére befognunk. Minden napunk úgy indult, hogy a reggeli elköltése után megbeszéltük az aznapi terveket, felkeresendő helyszíneket.
Azonban a minél szélesebb körű adatgyűjtés érdekében, ha akár az autóból megpillantottunk ígéretes kisvizeket, pocsolyákat, csatornákat, nem restelkedtünk megállni és ezeket is átkutatni.
Potok település közelében, a keresztes viperák számára ideális, dús füvű, hegyi kaszálórét fölött fenyőrigók röpködtek, a földút pedig az autóból megpillantott pocsolyához vezetett.
Az unkák iszapszínű testükkel hiába álcázták magukat, a hálónk elől nem menekülhettek. Az itt talált unkák között hibridizációs bélyegeket mutató példány is kézre került. Ezután célirányosan folytattuk utunkat, a lengyel határig meg sem álltunk. A térképen néhány ígéretesnek tűnő lengyelországi kisvizet (egy nyelvbotlás során szállóigévé vált „polszka tócskát”) kerestünk fel, miközben a réten növényzettel sűrűn benőtt vízelvezető árokra bukkantunk. Benne parányi gyepi békák, barna varangyok ugráltak. A kis tavibéka mutatós, élénk színű, igazi mintapéldányaira is ráleltünk, amelyek határozó bélyegeiről szép fotósorozatot tudtunk készíteni. A hőség egyre fokozódott, ami mit sem csökkentett a „vadászkedvünkből”. Néhány villanypásztoron keresztül bujkálva jutottunk egy elmocsarasodó állóvízhez, ahol óriás szitakötők lejtették násztáncukat, és kecskebékák rejtőztek a levelek árnyékában. Unkák innen sem kerültek elő. Sajnálkozva sétáltunk vissza az autókhoz, azonban a hangák és derécék pompás, bíborrózsaszín szőnyege, valamint a rejtőzködő, szártalan bábakalácsok feledtették velünk az átmeneti sikertelenséget.
Jellegzetes növények a vizsgált területeken: közönséges bakszakáll, szártalan bábakalács, réti füzény
A nap fénypontja ezután következett. Vavrečkában, kukoricatáblával szegélyezett, kellemesen árnyas fenyves-elegyes erdőben sétáltunk, amikor beindult többünknél a sokat (vagyis unkák jelenlétét) sejtető tüsszögés. Itt egy kiszáradóban lévő keréknyomban fogtunk össze 28 példányt, amelyek között neon zöld-foltos hátúak is akadtak. Tudományos magyarázatra nem leltünk, hogy miért csak akkor jöttek elő a védekező reakciónk jelei, amikor unkákat találtunk. Minden esetre innentől kezdve, ha valamelyikünk tüsszögni kezdett, viccelődve unkát kiáltottunk az egészségedre helyett.
A napi fáradalmak levezetésére kulturális programot iktattunk be. Árvaváralján szerencsénkre az utolsó csoporttal bejutottunk a középkori várba, ahol számtalan lépcsőzés kíséretében, másfél órányi idegenvezetést kaptunk szlovák nyelven. A jól megérdemelt meleg, nemzeti vacsorát a vár aljában költöttük el.
A 3. nap reggelén sátrat bontottunk, búcsúztatásunkra megmutatták magukat a liptószentmiklósi kempinglakó pockok. Ez a napunk nehézkesen indult, hiszen számtalan kiszállást bonyolítottunk le, az első unkákat mégis csak a déli órákban sikerült elfognunk egy lopeji, hidegvizű kis patakból.
Normál és hibridgyanús sárgahasú unka
Izgalmas szerpentineken gurultunk, mire megtaláltuk utolsó éjszakázó helyünket. Szemerkélő esőben felállítottuk a sátrainkat, majd a csapatunk kettévált, hogy a vacsorának való bevásárlást és az újabb békavadászatot egyidejűleg tudjuk szervezni. Meredek hegyoldalon vezetett a turistaút, ahol felvidéki magyarok – végigtekintve békavadász kellékeinken – némi meglepettséggel az arcukon, ám barátságosan üdvözöltek minket. Erőpróbáló kaptatón jutottunk fel a kövér szöcskéket tápláló hegyi rétre, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk. A távoli völgyben megrekedt párán keresztül törtek utat a nyugovóra készülő Nap sugarai, pazar színeket és fényeket festve a tájra. Mi pedig éjjeli tábortűz mellett kolbászsütéssel, vidám nevetgéléssel zártuk a napot.
Az utolsó napunk nem kevésbé volt sűrű az előzőeknél. A hőmérséklet mintegy 10 fokot esett, az eső is gyakran eleredt. Őszi vérfűben, zsúrlóban gazdag lápréteket, zsombékosokat, csatornákat kutattunk át a Korponai-fennsíkon, végül a cekovcei-tó közvetlen kifolyásánál rögzítettünk 2 adatot. Hazafelé megtekintettük a Bozóki vár romjait, végül frissítő fagyival és sütivel koronáztuk meg a napot.
Fürge gyík, kis tavibéka és sárgahasú unkák
Összességében mintegy 700 km-t utaztunk, a legkülönfélébb élőhely típusokat (síksági tó, békalencsés erdei tó, hegyi patak, vízelvezető árok, erdei keréknyom, erdőszegély, nedves hegyi rét, síksági láprét, nádas, csatorna) vizsgáltuk át. Ezekből 25, bizonyos esetekben hibridizációs zónákat is magukban foglaló élőhelyet, mint potenciális lelőhelyet vehetünk nyilvántartásba, amelyek alapján azt a következtetést vontuk le, hogy a kutatást a jövőben érdemes folytatni, kiterjeszteni.
A felmérésben részt vettek: Egyed Márta, Gál Zoltán, dr. Kovács Tibor, Péntek László Attila, Tóth Marietta, Ujszegi János, Vági Balázs.
Fotók: Gál Zoltán, Tóth Marietta
Köszönettel tartozom a meghívásért, a felmérésben való részvételtért, így ez a 4 nap a szakmai ismereteim bővítésén túl felért egy emlékezetes nyaralással.