Valahogy nem áll rá a szám, hogy munkának nevezzem, ha „vizes emberként”, ráadásul egy bővizű patakon, kajakkal kell vizsgálatot végezni… mert ez annál több: élmény, megspékelve azzal, hogy igen, valóban, a szervezők és a szakértő háttérbázis által összeállított szempontrendszer alapján vizsgáltuk a vízfolyás és környezete természetességét.
Na nem raftingolásról volt szó, – szerintem nem is láttunk volna semmit a tájból, ha a sziklákat kerülgetve és zuhatagokon sodródva a túlélésre kell figyelni.
Esni esett, hol hűvös volt, hol meleg, de ez természetes …
A patak tulajdonképpen egy ásott, mesterséges meder zegzugos völgyhálózatú, lapos dombsági tájban. A völgye hajdan nedves, mocsaras, vagy lápos lehetett, aztán a széltében meanderező patakot középre „rakták”, egy 1,5-2 m mély árokba.
A völgytalp vegetációja néhol ránézésre is diverz volt, szép mocsárrétekkel, szivárgó vizű, forrásokban gazdag és kis mellékágakkal tagolt égeresekkel. Egyes részeken a csalán jelezte a degradációt, másutt szántók jelezték, hogy nem csak legeltetni és kaszálni akarnak a völgyben… A völgy medertől távolabbi részeit inkább csak hallottuk, mint láttuk, kivéve egy falucskában, ahol a komolyra forduló esőben megszakítottuk az utat, ill. a végponton ahol gyönyörű, tágas, orchideás mocsárrét, archaikus lovakkal, égerligetekkel, tóval és egy majorság ebéddel és száraz és meleg oltalmával várt bennünket.
A patakmeder átlagosan 4-5 m széles volt, a kisvízi vízmélység kb. 20-40 cm. A sodrásról csak szűkületekben lehetett beszélni, amúgy lassan andalgott a Miała patak tiszta vize a magas partok között.
A vízszint és a völgytalp magasságkülönbsége jellemzően bő egy m volt. Ebbe kellett elférjen az árvízi hozam… A közelmúltban ezért kotorták a medret, melynek nyomai elsősorban a rézsűbe nőtt égerek szakadozott sávján kívüli mederanyag halmok voltak. (Hasznosítható következtetés: nem kell mindenhol leirtani a faállományt a patakmentében, ahhoz hogy géppel kotorni lehessen.)
Másutt a fák törzsén látszott, hogy a feltöltődés miatt a kisvízi vízszint magasabban volt. Nem világos, hogy ott ahol semmilyen veszélyeztetett infrastruktúra nincs kilométereken át, mi szükség a kotrásra, de ez nem csak Lengyelországban költői kérdés.
Minden ilyen beavatkozás évekre „lenullázza” az élővilágot, bolygatást okoz, így a gyomok terjedését segíti.
Megfigyelési szempont volt például a meder egyenes volta, kiépítettsége, a vizes élőhelyek faállományának kora, szemetessége, szennyezettsége (pl. az algamennyiség vagy vízfelszíni szennyezőanyag-foltok alapján), a növényzet minősége, borítottsága (honos, tájidegen fajok jelenléte), az élőhelyek kiterjedése, a táji környezet élőhelyei, a zavartság, a védett területen való elhelyezkedés.
A magyar csapat a természetességet összességében magas pontszámmal jónak ítélte („natural area”), köszönhetően a regenerálódó medernek, a szép réteknek, égereseknek.
A 15 km evezés során halat elvétve láttunk, hódot sajnos egyet sem, de a nyomaikat mindenhol megfigyelhettük üregek, bedöntött fák, facsonkok formájában. Egyszer még a hajót is át kellett emelni egy keresztbe dőlt nyárfán, de ki bánta…
Valahogy működött az egész, a maga antropogén és „hód-ogén” formájában.