Dr. Tóth Sándor, a Bakonyi Természettudományi Múzeum nyugalmazott igazgatójának beszámolója a kiskunhalasi biodiverzitás napokról.
A pihenőhely közelében, az erdőben megbújó romos tanyánál, egy fa tövében heverő korhadt deszkák alatt bukkantam a faj népes állományára. Nem csak én lepődtem meg, hanem a jelek szerint a gyíkok is, mert kitakarva egymás hegyén-hátán, valamint a cipőmön is ide-oda futkároztak, de egyelőre nem szaladtak el. Ez persze megzavart engem is. Próbáltam mozdulatlanul maradni, nyomnám az exponáló gombot, de vesztemre elfelejtettem, hogy a gép nincs bekapcsolva. Bekapcsolom, és éppen fényképeznék, ekkor azonban rémülten veszem észre, hogy az egyik gyík a nadrágon belül mászik felfelé a lábszáramon. Kapkodok össze-vissza, kissé idegesen iparkodok megszabadulni a hívatlan látogatótól, közben a többi gyík szerteszét szalad. Így azután továbbra is hiányzik a fotókollekciómból a homoki gyík felvétel.
Természetesen azért a lényeget jelentő szűkebb szakmai munka is produkált érdekességet. Mivel a kétszárnyúak, főleg az elmúlt egy-két évben (feltehetően az aszályos időjárásnak is köszönhetően) feltűnően megritkultak, Kiskunhalason sem számítottam jelentős eredményre. Az általam kimutatott 82 faj jóval elmarad a korábbi évekétől. Annak viszont nagyon örülök, hogy előkerült egy olyan pöszörlégy (Bombyliidae), melyet Vaskúton gyűjtött példányok alapján 1911-ben írt le Thalhammer János, az első hazai jelentős légykutató. A csupán csaknem egy évszázad elteltével, az elmúlt esztendőkben újra megtalált apró, mindössze egy mm-es Empidideicus hungaricus Thalhammer, 1911, nagyon ritka faj. Valószínűleg a mediterrán területek lakója, hazánkon kívül egyelőre csak Korzikáról való említésével találkoztam egy régi irodalomban.
A Pirtói-homokbuckás részlete, a ritka Empidideicus hungaricus egyik élőhelye.